LETÖLTÉS:

Eszti és Tamás legújabb duettje, a Tükörszivek, már letölthető! (hamarosan új dalokat is feltöltünk!)

- Tükörszivek

- Tarts életben még! (Budapest Allstars)

- Égig érő fák 2011

- Umbrella

Biográfia

Szabó Esztert a Megasztár harmadik szériájában ismerte meg a közönség, ahol sokak kedvence lett a főiskolás kalapos lány. A műsorba nevezés előtt webtervezésből és reklámgrafikából , és más design-nal kapcsolatos munkákból élt , de a humánerőforrás managementet és jogot is tanult szerinte tovább is, mint kellett volna. Miközben dolgozott, vagy tanult, rendre meg is jegyezte és szívesen énekelte a dalokat, amik épp a rádióban szóltak.Ő azt mondja, így tanult meg énekelni. Mivel akkor már zenélt néhány együttesben, sokan biztatták, hogy jelentkezzen a tehetségkutatóba, de sok időnek kellett eltenie, míg végül rászánta magát, arra, hogy a nagyközönség előtt is megmutatkozzon.

Párjával, Kontor Tamással közösen készítették Eszti lemezeit, és már első albuma heteken belül aranylemez lett. Az album első dala a "..Hogy te is szeretni tudj" egyedülálló módon majdnem egy évig volt a rádiók által legjátszottabb dalok közt, és a "Szerelemháború" c. slágerrel egyszerre is szerepeltek a 20 legnépszerűbb dal között.

Évek óta rendszeresen együtt járják az országot élő unplugged repertoárjukkal, amiben folyamatosan váltogatják kedvenc- és saját dalaikat, így ők és a közönség egyaránt jól szórakoznak koncerteken. Eszti nem sokat várt az új albummal, -második lemezén régi dalok mai feldolgozásai szerepeltek, és 2009-ben már a harmadik lemezen dolgozott.

2008-ban néhány angol nyelvű dalát próbaképpen beküldte egy nemzetközi teheteségkutatóba, és az USA-ban külön elismeréssel jutalmazta a világhírű zsűri, így a külföldi érdeklődés is megnőtt dalai, produkciója és lemezei iránt.

2009-ben az év énekesnője és a Colorpop-pal az év albuma díjat is megkapta a Nők Lapja Cafe éves összesítő értékelése alapján.

Ebben az évben kezdte el járni az országot népszerű sanzonestjével, amiken régi idők dalait dolgozza át mai és adja elő keverve a mai hangulatot a nosztalgikussal.

 

(A lemezekről a Shop-menüben több részletet is olvashat,főoldalunkon pedig Eszterrel kapcsolatos érdekességeket talál.)

 

Eddig megjelent lemezek:

 

Eszti blogjának legnépszeűbb idézetei:

 

..Egyébként nem nagyon hiszek én az alá- és fölérendeltségben, megmondom az őszintét Joshi úr. Ebben voltak pechesek a főnökeim, és emiatt szerencsések a gyerekeim, asszem.

..Én csak azt mondom, hogy ha egyszer arra ébrednék, hogy van stylistom, szövegíróm, vagy más írja a dalokat helyettem, akkor azonnal abba kell hagynom, mert ez annak a jele, hogy valami alapvetően fontos dolog hiányzik ahhoz, hogy igazi énekes legyek.

A tinisztárok azok az alkoholista felnőttek , akik a sarki kocsmában, is két copfba fogott hajjal isszák magukat halálra negyvenéves koruk környékén.

 

A popsiker, meg VV-siker, meg mindenféle siker, szerintem csak az Út jelentéktelen eszköze.Mert én asszem, mindenkinek van valami tennivalója a hegy tetején, és tök rossz lenne, ha bárki azt gondolná, hogy a feljutás volt az.

 

.. Szupermen egy elkényeztetett válllakozógyerek, akinek minden alapból sikerül és aki azt flesseli, hogy minden nap megmenti a világot, közben egy nőt nem tud felszedni. A cuki kis Mario meg ugrál a kis téglákon és néha leesik, de egyre ügyesebb lesz, és ha kudarcot vall, újrakezdi, és örömmel szökdécsel a világba’, aztán végül úgy kiokososik, hogy minden pályát simán megcsinál. A világot nem menti meg, de leköt néhány évre, ahogy emlékszem.

Plusz az életre is megtanít.

jaja, arra. Nem lehet úgy máriózni, hogy Márió egyáltalán nem eshet le, hanem tökéletes biztonsággal végiggyalogol a pályán. Őszintén, élveznéd? Na, látod, hogy nem. Hát akkor a sorsodtól se várd el, hogy ilyen hüje, unalmas minimál-forgatókönyvvel találjon meg.

..aztán kiderül, hogy a legutsó pályának nincs megoldása, és akkor már nem is érdekel az egész, elmész Doomolni. IDDQD. Így hal meg Szupermárió, boldogan és röhögve, csak amiatt, mert már nincs több dolga az életben, nincs olyasmi, amivel hasznos lehetne.


..Na és visszatérve a hírességre, azért nyugi, igazságos a világ. Amikor boldog vagy és használod a képességeidet, akkor kiemel, és “megmutat”, de amikor elkezdesz elégedetlenkedni,vagy aggódni akkor visszatesz egy kicsit a tanulók közé, -nem mutogat egy darabig.

.. a sima kocsmázások során soha nem fog kiderülni, hogy ki milyen, hanem éppen akkor, amikor elviseli, ha másokkal is jóban vagy, a jó tulajdonságaidra koncentrál, megosztja veled a lakását, amikor egyedül maradsz meg csinál egy-két olyan dolgot, amihez valószínűleg nincs olyan nagy kedve, mint ahogy szeretnéd.

..Néhányan valamiért úgy vannak vele, hogy ha már megvan a bolt, akkor hátra lehet dőlni, és akkor el lehet kezdeni szenvedni. Én meg asszem, ha megvan a bolt, épp akkor kéne elkezdeni dolgozni, nyanyák.

 

Tegnap terepjáró-tagadó lettem, szerintem nem lézetnek terepjárók, csak terepvezetők.

Celebgyerek: azok a kiskorúak, vagy korlátozottan cselekvőképesek, akik jobb jövő reményében sztárcsaládba inkarnálódnak, de többnyire csak felnőtt korukban, a nemváltoztató műtét után ébrednek rá szomorú karmikus feladatukra, ami a legtöbbször mások töndökléséhez, jobb színben való feltűnéséhez való asszisztálás.


...valamiért úgy érzem, hogy a legtöbb főnöknél sokkal okosabb vezető a kutyasétáltató kislány, aki csak fogja a pórázokat és amúgy minden kutyának megengedi, hogy végezze a dolgát és
csak szélsőséges esetekben szól bele, ha pölö valakit elütni készül az autó. Egyébként meg feladja a pórázokat, kitalálja az útvonalat, ad vizet meg falatkákat, és olykor betanítja őket egy-két dologra. Asszem ennyi az egész.

..harmadik alapszabály, ha celebeket akarsz megítélni, hogy aki nagyot mond, az mindig kicsit gondol.Ő is tudja, hogy kicsi, azért tupírozza nagyra.


Na, a másik meg, hogy szegénynek lenni, nem olyan rossz, legalábbis egy darabig. Addig szerintem kötelező, amíg meg nem szereted.  Nekem például sokszor eszembe jut, ilyen volt, amikor nem volt még itthon tusfürdő, csak szappan,  vagy amikor ananászt kaptam Karácsonyra, és hogy az életem első 23 évében nemigen volt új ruhám, csak használt. Nem volt az szegénység, én nem éreztem annak, élveztes volt, izgalmas, kreatív, sőt, szerintem gazdagság volt az valahol. Megtanultam szobát festeni, ruhát varrni alapszinten, tervezgetni, és mindent kihozni abból ami van. Nem olyan rossz ez azé.

 

.. az én világomban a művészetet a semmitől egyvalami különböztetheti meg: az Üzenet. Mert rajzolhatok én orrba szájba, és még egy jólrajzoló is rajzolhat orrba szájba, de attól az még csak kiscica lesz gombolyaggal, és nem műalkotás.

 

Amúgy meg a mélypontokat, csak hogy tudd, mindig fellendülés követi, ez törvényszerű, ahogy a hegy tetejéről a lejtmenet, mert ha valamit nem lehet fokozni egyik irányba, az elindul a másikba. A napfelkelte előtt a legsötétebb az éjszaka, szerintem azé', hogy tudd, hogy működik a világ.

..A gazdagok gyerekei ráadásul könnyen lesznek elkényeztetett drogos hüjék, és akármilyen szemtelen, lopós, idegesítő arcok lettek, bezony nem hibásak ők emiatt. Ha mindened megvan,nincs semmi kihívás, és cél, amit elérhetnél. Így nincs sikerélmény sem az életedben, vagyis nincs boldogság, ami nyilván hiányozni kezd egy idő után. Ezt valahol meg kell azt találni, és elvileg a drogok által kiváltott érzés hasonlít rá, még akkor is ha kamu. A szülők meg csodálkoznak hogy kábítószerezik. Ha drogos gyerek lennék, azt mondanám: anyám, te vagy az oka. Mé nem irattál be tűzzománc szakkörbe hetvenkilencbe?..

 

A szándék az baszki bumeráng, jobban jársz, ha jó. Minden segíteni akarásomat összeszedve pont ennyi a legtöbb, amit adhatok.

 

Mellesleg  jegyzem meg, hogy tehetség nem létezik. Azt a “hatodikosok”  találták ki, akik nem tudják a kegyetlen tényt, hogy csak gyakorlás létezik, és a tehetség-szóval felmentést adnak maguknak, amiért még nem fedezték fel, ogy NEKIK mihez lenne igazán kedvük -és mi az, amit ők is szívesen csinálnának napi rendszerességgel, míg profik nem lesznek.

..EZ EGY OLYAN MŰSOR, AHOL A LEGTÖBBEN KIESNEK. NEM ÉRTEM, NÉHÁNYAN MIÉRT SÍRNAK-RÍNAK ÚGY A DÖNTŐKÖN, MINTHA ERRŐL MÉG SOHASEM HALLOTTAK VOLNA.

 

A zenéhez kábé annyit értek, mint egy vakond. Tíz év alatt nagy nehezen elértem annyit, hogy kihallom a dobot a dalokból, ha nagyon figyelek, de free jazz még mindíg zavar. Vicces tulajdonság ez, de sokat segít a slágergyártásban.

 

Semmi szükségem managerre, tudok beszélni.

 

ÉN NEM SZOKTAM HÜLYESÉGEKET BESZÉLNI. AZOKAT MIND POÉNNAK SZÁNOM.

 

MITTUDOMÉN MI A KÜLÖNBSÉG AZ ÉNEKES ÉS ZENÉSZ KÖZÖTT, NEM VAGYOK MUNKAÜGYIKÖZPoNT-INFORMÁTOR.

 

..Szóval híresnek lenni kábé annyi, hogy megismered egy csomó másik híres arc rosszabbik oldalát, plusz megtudod, hogy pontosan mennyit kell fizetni ilyen-olyan játszásokért…öö… reklámokért, pardon,
.. vagyis azt, mitől lettek híresek. 

A hegy tetején gyermekem, csak a kilátás jobb, a levegő nem.

 

..Tündi például kifejezetten barátságos jelenség, aki mindig örül, ha lát, mond egy-két kedves szót, és amikor szivatni kezdik, nagyvonalúan hagyja magát, vagyis feláldozza egóját egy-egy jó vicc oltárán a kedvesség, és elfogadás érzéseitől vezérelve. Igen, ő örül, ha vicc tárgya lehet, és ezért az alázatosságért hálával tekintek rá, és csodálattal, ez van.

 

..szerintem a ribancmunka nem akkor gáz, ha dugás van benne, hanem ha megcsinálsz olyasmit, amit amúgy nem szívesen tennél, és csak a fizetés miatt vállalod el. Innentől kezdve tökmindegy, hogy dugsz vagy könyvelsz a pénzért. Ha fizetést fogadsz el olyasmiért, ami közben öklendezel, akkor ringyovári kurva vagy, még akkor is, ha a a munkatársaid igazgató úrnak hívnak.

, szerintem az a prosti, aki nem szenved munka közben, hanem szórakozik, és a maximumra törekszik, az nem kurva, hanem jó munkaerő, amire szüksége van a világnak.

 

Celeb: az az ismert embert, aki valamikor talán csinált valamit, de manapság inkább főzőcskézésből, gyermekfotó-értékesítésből, és egyéb, kamera előtt ilyen-olyan gazsulálásból él. A legtöbbször hangzatos, de már egyáltalán nem jövedelmező kamuszakmával is rendelkezik: pl: gengszter-repper, pléjmét.

 

Nem nagyon tudom megállapítani, ki meleg, inkább csak sejtem abból, hogy nagyon jól elvagyok vele.

 

..Szóval tinikoromban még nagyon menő volt, ha megállt mellettem egy Audi, és kikacsintott, na jó, kiszólt belőle valaki, de ma már tudom, hogy az a csávó ül a sötétített ablak mögött, aki biztos abban, hogy gyalog egy csajt sem tudna felszedni.
Márpedig ezt ő tudja a legjobban.
Én meg hiszek neki.

 

És aztán kiderült, hogy ő egy katolikus pap, ami engem nagyon meglepett, főleg, hogy sörözik. Azt hittem, a katolikus papok este tízkor már elfogyasztották a vacsorára szánt kenyeret, imádkoztak négy órát és alszanak, mint a bunda, mert márnap hajnalan kelnek, mittudomén, gyomlálni, vagy harangozni.

 

Egyszer valaki azt mondta nekem: Tündi egy bolond.
Őszintén elgondolkodtam rajta, és azt kellett válaszolnom: lehet, de nem zárnám ki azt a lehetőséget sem, hogy csak ő a normális.

..van az a pénz, amiért korpásodik dr Prokopp Dóra haja, de ehhez nem tudok mit szólni meg nem is akarok.
Korpásodjon akkor.
Csak nehogy vele együtt korpásodjon a lelkivilágga’ is.

 

..Amúgy meg szerintem a mintás a mintással akkor jó, ha van valami kapcsolat A és B minta közt. Lehetőleg nem spirituális, hanem szabad szemmel is jól látható.Remélem, Cavalli olvas magyarul..

Senki sem nézne reklámtévét például. Ezért raknak a reklámok közé a kereskedelmi csatornák valamennyi filmet, híradót is.


Ha női lapba írnék, az előző gondolat üzenetét a következőképp foglalnám össze:
A fikázódás gagyi, az elfogadás menő.
Az ítélkezés ciki, a cukiság trendi.
A sértegetés vasalt, kékesfekete haj sok lakkal, a kedvesség mézszőke tengerparti lokni.

..ha az illető sztárnak oly hatalmas ingerenciája volna csak úgy, lemezmegjelenés nélkül örökbe fogadni egy kurva nagy vizilovat mondjuk, akkor az fogná magát , venné a kabátját, villamosra szállna, és odabattyogna nyolc per bébe. Megnézné az állatot, lefotózná és könnyek közt is merné fel benne karmikus létfeladatát. Egymás nyakába borulnának az állattal (kivéve csótány, medve, kígyó) aztán örökbe fogadná a picit, ötezer plusz áfa és elballagna. Otthon meleg szerettel gondolna a kis vizilóra, és gyakran vinne neki snecit, vagy  mit esznek ezek.
Amennyiben  azonban  lemezpromóról van szó, összeül a kiadó, management, ki hogy hívja a régi osztálytársait, és unokatestvéreit, akiket ecélból alkalmaz, és megbeszélik, van-e kedve az illetőnek vetközni, utcán koncertezni, vagy összejönni  Benkő Danival, vagy valamelyik veterán mentalistával.
Amennyiben mindre nem a válasz, a kávéházi meeting befejeződik, és a vezérigazgató alelnök „picsába, marad a jótékonykodás”-felkiáltással újabb fröccsért szalad.

 

..meg piktor, meg burkoló, meg ács sincs elég. Alig vannak jók, és ha azok, akkor megbízhatatlanok, mert sok a meló, késnek, művészkednek. Miközben az ügyvédek például egyre alázatosabbak. Bezony, mostár nem a doktor úr a főnök, hanem a Mester. Hazamegy professzor úr őexellenciája, és nekilát kávét főzni a Mesternek, és kénytelen Faszosjaninak hívni, merthát ehhez ragaszkodik, és olyan nagyon nehéz egy jó szakembert találni ugyebár.

Miniszterelnök úr hazafelé lehetséges, hogy azon gondolkodik, mit is lehetne tenni annak érdekében, hogy a Mester jobban érezze magát. Beugrik egy pár virsliért, és munka után még együtt szidják a Terit néhány kőbambi mellett. Kidobni a Mestert nem lehet, szájenszfiksön, öngyilkos merénylet, inkább a válás. Nő sok van, mester kevés.

 

Ha a gyerekim nem tudnák, hogy mihez kezdjenek felnőttként, és a tanácsomat kérnék, mivel üssék el az időt, ha nincs kedvük tanulni, biztos valami jó fizikai munkát ajánlanék nekik. Ha az például ember szeret inni, fütyörészni, haverkodni, egészen biztos, hogy a szobafestésre teremtette az élet, és el kell árulnom, hogy így vagy úgy el tudja majd végezni a közgázt, de megígérhetem, hogy nem fog élvezetes, és jó zsíros melót találni, főleg nem olyat, ahol fütyörészni, és haverkodni is lehet. Ha az ember sokat késik, és olyan nagyotmondó forma, legjobb választás az asztalosszakma, és akiben könnyen összegyűik a feszültség, prodzsektmenedzser helyett jobban teszi, ha hidegburkolónak megy. Ott aztán lehet ütni-verni. Akinek fontosak a haverok, a kocsma, slágerrádió, és nincs kedve sportolni, menjen kőművesnek, az a meló egész napos kocsmázás, aki pedig szeretne izgalmas, akciódús életet, menjen vízvezetékszerelőnek, merottmeg bármikor jöhet riasztás.

 

És ha ezért hülyének nézel, végülis nem baj, mert egyrészt hat, és működik a módszerem, másrészt meg itt, ahol okos mondjuk az, aki kitalálta, hogy a GYES-t szedjék el a kismamáktól, hát ezek közt én inkább leszek hülye.

.

Tündit meg hagyjátok má békén, nem tökös dolog őt lövöldözni. Olyan, mint nemecseket megverni, vagy macskát kínozni. Aki menő akar lenni, kötekedjen oroszlánokkal. Vagy mondjuk senkivel.

 

Én úgy vagyok vele, hogy az aprót annyra nem is szeretem. Zörög, kiesik, húzza az időt a pénztárnál, nehéz, gyűlik, tulajdonképpen szivességet tesznek a kérgetők azzal, hogy elfogadják. Nem kéne bunkónak lenni, inkább nekünk kéne kiugrani a pirosnál, hogy "nem sértem-e meg uram, ezzel a néhány ötvenessel, tizessel.."

 

... nem tudom, hogy létezik-e, de abban biztos vagyok, hogy ha van nagybetűs Életfeladat, akkor a tehetség az üzenet.
A siker a jutalom.
a bünti meg az, hogy rosszul érzed magad.
Vagyis nem bünti, hanem terelőút.

Apám a liftben firkálókat össze-vissza rajzolja alkoholos filccel, és saját bevallása szerint két álomfogalkozása van: kuplerájban a felvételi bizottság elnökének lenni, vagy miniszterelnökké válni, de lehetőleg a kettő együtt.
Nem Berlusconi-nak hívják.


Karsait és Torgyánt azért szeretem, mert csináltak valamit, és bátran kiálltak mellette, akármilyen hülyeség volt, de általában nem volt nagyon az. Nem érdekelte őket, ki mit szól, segiteni akartak a maguk eszközeivel. Én úgy gondolom ők egyáltalán politikusok, a többiek statiszták és tökre várom a  napot, amikor a Zuschlag-féle faszfejek ugrándoznak majd le a kukáskocsi oldaláról.

Nem vagyunk már messze attól a naptól, amikor az amcsi elnökválasztásokhoz hasonlóan itt is a csávó feleségének a ruhája fogja a legnagyobb szerepet játszani a győzelemben… Stylistválasztás közeleg.

Feltaláltam egy új sportot, a neve active streetwalking.Vagyis gyalog járok mindenhová, és van piárérzékem is.

Szerintem ez a különbség amúgy a tini, és felnőttkor között:a  tinik szabadok, a felnőttek felelősségteljesek, vagyis félnek, így érdekből tesznek mindent: -) : nem szólok, hogy ne rúgjanak ki, nem veszek jó kaját, hogy ne fogyjon el a pénzem , felhívom Xtmeg Yt, hogy  nem gondolják, hogy ilyen, vagy olyan vagyok. ..Mintha tőlük függne!  Most komolyan az a kényeg, hogy milyennek látnak, és nem az, hogy milyen vagy???

Nem mellesleg, mióta tökéletes az, aki hiúságból nem teszi szóvá, ha méltatlan helyzetbe hozzák? Tényleg azérmá! Valaki fojtogat, te meg arra figyelsz, hogy melyik profilodat látja, és hogy elég kedvesnek tűnsz-e?

Nem aztmondom, hogy mindenki perlekedjen, hanem azt, hogy ha valaki olyan helyzetbe hoz, ami nem jó neked, azt joga van megtudni, hogy jobb ember lehessen, és ne maradjon egy ganéj tovább. Ha hiúságból, álszerénységből nem mondod el neki, hogy “anyám, ez az én esküvőm, ne te vágd már fel a tortát, oksidoksi?” – akkor anya fejlődését önző okokból akadályozod, csak azért, hogy ne tűnj rossz fejnek. Elég fosos dolog, ha engem kérdezel.

 

Nem szeretem a versenyeket, főleg a szavazósakat. Nem igazi öröm elsőnek lenni, mert kellemetlen, múlandó és kétséges, utolsónak lenni meg csak simán szar. Ez nem a résztvevők hibája, hanem rendszer van rosszul kitalálva: a mások véleményére alapozott eredmény soha nem lehet igaz. Noch dazu normális embernek nem okozhat örömet az, hogy mások alulmaradtak vele szemben. Ráadásul ne idegenek mondják meg, hogy első vagyok-e, vagy harmincadik,igenis első vagyok, mert nagyon jól érzem magam, és megteszem másokért, amit tudok. És nem kell hozzá arcos celebparty, mert amikor akarok, akkor belegondolok, hogy milyen jó nekem, és akkor mindig első vagyok.

 

Ha a kommenteken múlna, akkor nem írnék senkiről semmit. Nem baj, feltalálom magam.

Majd írok a nihilről nagy semmiket.
vagy a lufi belsejéről,
vagy a nulla osztásáról,

vagy a kommentek életemre gyakorolt hatásáról..

Ilyesmikről.

 


Válogatás Eszti dalszövegeiből:

 

Égi Jel

Hé főnök, te tudod,
Nem kell az égi jel,
Nekem elég, hogyha néha
Helyettem fékezel,

És őrült vagyok, de nem kell a rács,
Csak várom, hogy dönt fenn a tanács...

R.: Kérlek, csak élni hagyj!
Egy kezdő hangot adj!
Ha láthatatlan furcsa zajt,
Én megírom majd úgy a dalt...
...hogy nem kell az égi jel,
Jó akárhogy érkezel,
Tudom, hogy létezel!


Hé főnök tudom,
Milyen nehéz lehet...
Néha én is
Inkább láthatatlan leszek,

Te nem szólsz rám, nem is kérdezel!
De úgyis tudom, hogy létezel!

---------------

A R'n'Roll én vagyok

Volt úgy, hogy én is féltem
Volt éppen úgy, ahogy
De nincs már semmi gáz, mert
Mégis lett aztán valahogy
Minek a harc a verseny
Itt benn csak a nyugi van
Ha utolsó leszek, na akkor meg mi van


Kit érdekelnek a nagyok
A rock 'n roll én vagyok
Mindig hátulról jövök, de szemből támadok

Kit érdekel a világ
Soha nem tudtam az irányt
De mégis megyek az úttalan utakon át


Volt úgy, hogy már alig vártam
Alig álltam a lábamon
De higgy, amit akarsz, írj, amit akarsz
Én azt is bevállalom
Minek az édes otthon
úgyis jobban tudod hol a helyem
De nekem mindegy, csak egy pár jó arc legyen

Igen, igen!

Kit érdekelnek a nagyok
...

---------

Szabó Eszter : ...hogy te is szeretni tudj


Hello, jó reggelt, hát ez volna a világ,
Hello ébredj, itt már
Nem igazak a csodák..
De akár kereslek majd akár megtalálsz
Itt a legjobb helyen jársz..

R: Mondd mit adjak még,
Ha nincs más csak a holnapod,
Egy nagyon nagy világ,
Én már régen itt vagyok,
De semmit sem tudok,
Csak szeretni úgy,
Hogy majd te is szeretni tudj…

Hello jó reggelt!
Itt nem lesz semmi baj!
Igen, látom, addig még jön egy pár vihar,
Még nem is sejted, hogy hibázni is fogok,
De akkor is ez lesz a legszebb dolog!

R: Mondd mit adjak még,
Ha nincs más csak a holnapod,
Egy nagyon nagy világ,
Én már régen itt vagyok,
De semmit sem tudok,
Csak szeretni úgy,
Hogy majd te is szeretni tudj…


Tudom, te nem tehetsz még sokat,
Csak írd át az égi szabályokat,
Soha ne halljunk meg másokat
És ha újraszületne veled majd a világ,
Gyerek válna mindenkiből, aki bánt,
Amit most hallanom kell,
Te soha nem hallanád!

R: Mondd mit adjak még,
Ha nincs más csak a holnapod,
Egy nagyon nagy világ,
Én már régen itt vagyok,
De semmit sem tudok,
Csak szeretni úgy,
Hogy majd te is szeretni tudj…

----------------------------------------------

Szabó Eszter : Épp olyan, mint én

Most olyan vagy, mint a fagy,
Egy vágyat, ha élni hagy,
És egy olyan tavaszra vár,
Ami régen vele van már.
De ha forrón hozzáér,
Úgy olvad el, mint a tél.

Most olyan vagy, mint az út,
Ha csak céltalan körbefut,
De úgy is követik őt,
Ha nem látja a jövőt.
Mellette olyan a fény
Igen épp olyan, mint én
- épp olyan, mint én

Olyan vagy, mint a láng,
Ha tőle ég a világ,
Fellobban, ha kell,
De önmagát égeti el,
Ha mellette tombol a szél,
Nem bántja azt, aki fél...
- épp olyan, mint én

Elhagyott az erő,
De kemény vagy, mint a kő,
Aki nem szavakkal felel,
Csak némán sodródik el,
Aki ha tudja, hogy nincs remény,
Akkor is kőkemény...
-épp olyan, mint én

----------------------------------------

Kameraangyalok

Jó reggelt, ébressz fel
Ha vége lett majd a csendnek
Ne kérd, én nem vigyázok
Soha sem bírtam a rendet
Csak akkor szólj majd újra
Ha bejelentik mától megszűnt minden
Véget ért az imidzs építő tábor

Alszik az egész világ
Csak úgy csinál mindenki, mint aki lát!

Refrén:
Csak akkor ébressz fel, ha Velem együtt lélegzel
Csak akkor ébressz, uh ha minden szép lesz
Jobb ezer év magány
Őrült tudod a lány
Nekem még így is megéri talán

Jó reggelt, úgy látszik itt kameraangyalok élnek
Látod, Ő így játszik
Hogy nem tudod, mi a lényeg.
De Te akkor szólj majd újra,
Ha véget ér az álom,
Jobb lesz addig egyedül,
Én így nem játszom!

Alszik az egész világ.
Csak úgy csinál mindenki, mint aki lát!

Refrén:
Csak akkor ébressz fel…

---------------------------------------

Mesét írsz, világot..

Hideg a házad végtelen..
De Te mégis maradnál Velem,
Pedig száll a por, igen,
De a homokba rajzolsz Nekem..

És ahol szúr, valami fáj,
Milyen sokszor feladtam volna már…

Nem tudod, hogyan kell bántani,
Mint az angyalok Te úgy tudsz csak játszani,
Ha támadnak el sem hiszed,
Amiről beszélek nem ismered.
Mindegy, hogy csinálod:
mesét írsz, világot
Hallom, ahogy zörög, zakatol
Érzem, hogy szeret
Valaki valahol

Nem tudod, hogyan kell bántani
Mint az angyalok Te úgy tudsz csak játszani
Ha támadnak el sem hiszed
Amiről beszélek nem ismered
Mindegy, hogy csinálod
Mesét írsz, világot
Hallom ahogy zörög, zakatol
Érzem, hogy szeret
Valaki valahol..
Érzem,hogy szeret
Valaki valahol…

Hideg a házad végtelen
De Te mégis maradnál Velem
Pedig száll a por, igen
De a homokba rajzolsz Nekem


 

 

 

 

 

 



 

Koncertek megrendelésével kapcsolatban informacios vonalunkon érdeklődhet: 06-20-3110-475